HTML

Hirdetés

cerka

"Mindig is tudtam, hogy a meetingek nem azt a célt szolgálják, ami miatt állítólag összehívják őket, de most már azt is tudom, mi ez a cél: a művészet." K.N. , kubista projektmanager

Friss topikok

Blogajánló

Cartman a faszrengetegben

2010.04.12. 12:30 -Szűcs Gyula-

Mielőtt felháborodott olvasóink agyfaszt agyvérzést kapnak a szavazócédulákat beborító brokik miatt, bemutatjuk néhány renitens firkáló munkáját, akik vasárnap este pöcsök helyett inkább celebek nevével kidekorált lapokat dobtak az urnákba.

A lohere.netre már kikerült, de Rita nevű olvasónk mailben is elküldte annak az infantilis 18 éven felülinek (Kan_Csoma?) a szavazólapját, aki péniszek helyett Hannah Montanával és szivecskékkel mondot nemet a jelenlegi pártkínálatra. (A lohere.neten egyébként örömmel fedeztük fel azt a Szily Laci kollégánk és blogpápánk által kiposztolt, piros alsógatyát villantó politikusos képet, amit András küldött be tavaly a májusban a Cerka blognak!)

 

Másik olvasónk, Tamás ezt írta nekünk tegnap, 23:15-kor:

Bráner és mókás rajzok helyett szimplán csak Eric Cartmanre szavaztam,
aki a körzetemben az "Egy Jobb South Park-ért" színeiben indult.
Meg nem ero"sített információk szerint a párt neve a második fordulóban
már "Sajtos Pufi Párt" lesz, és Eric annak a színeiben folytatja
küzdelmét a képviselo"i helyért.
Akkor is rá fogok szavazni! :))

 

Fasziskivan álnéven mailező csongrádi olvasónk szívében viszont még ott dobog a hazafiasság, hiszen nem holmi külföldi hírességgel tolmácsolta trágár jókívánságait az OVB-nek és a politikusoknak, ő inkább a magyar kamuhiphop álló faszát állócsillagát, Döglégy Zolee-t éltette. De hogy a Bodó, Újhelyi és Zagyva kartársak neve melletti karikákba csótányt vagy pinát rajzolt-e, arról majd megkérdezünk néhány ELTÉ-s politológust.

 

Faszt, csöcsöt, anarchiajelet rajzolt a pártok neve mellé, vagy a képviselőknek szóló mocskos üzenetekkel dekorálta ki a szavazólapját, mielőtt bedobta volna az urnába? Küldje el a Cerkablognak!

Szerintunk:(5/5)
Szerintetek:(3/5)

9 komment · 2 trackback

Címkék: politika celeb szavazás trágár sztár ember

54 ezren szavaztak fasszal és pornóképpel?

2010.04.11. 23:48 -Szűcs Gyula-

"54328 érvénytelen szavazat - Köszönjük!", harsogja a szavazfasszal.blog.hu, akik abban bíznak, mindenki ejakuláló pöcsökkel díszítette ki a szavazólapját. Nem akarjuk elrontani az örömüket, miszerint voltak, akik Eric Cartmenre és Döglégy Zolira szavaztak, inkább posztoljuk gyorsan a kedvenceinket:

 

3. hely: Harmadik, kicsit mimózalelkű helyezettünk faszrajzolással kezdte, majd valószínűleg elszégyellte magát, és lelkiismeretfurdalástól gyötörve a közkeletű brokimotívumból egy aranyos húsvéti nyuszit csinált.

Még több pajzán szavazócédula itt, és a hajtás után!

 

tovább »
Szerintunk:(5/5)
Szerintetek:(4/5)

153 komment · 5 trackback

Címkék: szex szavazás fasz trágár

Fasz helyett csak egyszarvút rajzolt a szavazólapra

2010.04.11. 20:43 -Szűcs Gyula-

Az első, Tumbliról levadászott szavazólap-dekoráció nagyon szolid: a My Little Pony-rajzfilmsorozaton Robot Unicorn Attack flashjátékon és/vagy mariskán szocializálódott baranyai alkotó csillagokkal, pillangóval és egyszarvúval dekorálta ki pecsétes papírját (bár az unikornisszarvat értelmezhetjük fallikus szimbólumként), miközben abban reménykedik: "Minden álmom valóra válik".

Faszt, csöcsöt, anarchiajelet rajzolt a pártok neve mellé, vagy a képviselőknek szóló mocskos üzenetekkel dekorálta ki a szavazólapját, mielőtt bedobta volna az urnába? Küldje el a Cerkablognak!

Szerintunk:(5/5)
Szerintetek:(5/5)

34 komment

Címkék: szavazás állat szürrealista

Megtaláltuk a Totalcar Szily Laciját!

2010.03.06. 06:06 -Szűcs Gyula-

Baowah kartárs, a TotalBike és a Sebesség oltára legfőbb hajtómotorja lebukott: Uj Péter-karikatúrák és púpos zsidók helyett kocsikat meg plüsskutyákat rajzolt az összes fontos mítingjén! Brilliáns konspirációk árán végre megszereztük a jegyzetfüzetét, ami hetekre ellátja munícióval a halottaiból feltámadt Cerkablogot. A pina természetesen Baowahnál is örök téma, alant egy akasztott bohóc és a mitikus-kultikus rombuszsuna szimbólum találkozik egy arborétumi ősfába hegesztett pottyantós budin:

Hajtás után pedig megismerkedhetünk a francia képregénytörténet legidegesítőbb, monoklis kiskutyájának, Pifunak a távoli unokatesójával, aki az ánuszába döfött giga-vécépumpa segítségével vontat el egy szomorú betonkeverőt!

tovább »
Szerintunk:(5/5)
Szerintetek:(3,7/5)

10 komment

Címkék: index motor pina szex autó állat bohóc budi meeting

Enyhén rasszista, de annál viccesebb rajz az USA elnökeiről

2008.11.05. 09:06 -Szűcs Gyula-

Barack Obama győzelme óta már nemcsak a hollywoodi sci-fik és vígjátékok világában néger az elnök. Mi meg szinte látjuk magunk előtt a whatreallyhappened.com Ku Klux Klan-kámzsás  munkatársait, ahogy két Missisipi-menti keresztégetés közben felpakolták honlapjukra ezt a képi világában Tintin-képregényeket idéző, fergeteges karikatúrát.

60 komment

Címkék: politika obama elnök figuratív

Az Elster-féle deliberatív demokrácia-modell manifesztációja: a letolt gatyájú rohamosztagos

2008.06.23. 21:23 -Szűcs Gyula-

Az Eb, a blog.hu-ráncfelvarrás, a könyvheti dedikálás és a Nagy Fociskönyv szerkesztése miatt az elmúlt hetekben takaréklángra állt a Cerkablog, de mától vége a firkamentes, unalmas hétköznapoknak! Továbbra is várjuk a mítingen, vizsgán, órán, könyvtárban, vonaton, vagy a közveszélyes munkakerülés alatt készült rajzokat erre a címre. (Különösen számítunk Németek mérnökére, Albánra és a vikingrúnás ördögökre, na és persze a BME-horrorpornó apostolának, Ramiznak a nagy visszatérésére! Persze azért küldhettek firkát a hétpettyes katicabogarak életéről is, kirakjuk.)

Addig is itt egy régi firkám egy 2003-as Pártok és pártrendszerek előadásról, ahol az Elster-féle deliberatív demokrácia-modell előbb az ősellenségével (ezerszemű beholder) is tárgyalni képes Conan a barbár, majd a törvényt és jogot nem mindig 100%-ban érvényesítő, letolt gatyás rohamsoztagos megrajzolására késztetett (hogy ő most épp szarni készül vagy zsebhokizni, azt ki-ki döntse el maga). A "garden-party" és "házibuli" kulcsszavak után a "közjó" fogalmának az etikai igazsághoz nálam már nem volt sok köze, inkább a csíkos pulóveres bölcsész óriás-spangliját értettem ezalatt, hiszen az csak jó lehet, ha mindenkinek jut egy ekkora jointból, nem? Teljes kompozíció a hajtás után:

1 komment

Címkék: politika drog állat iskola ember fantázialény

Mit firkál a magyar diák érettségi közben? 4. - Droghatású gombát reklámozott az elvetemült diák

2008.05.28. 01:04 szily

Milyen lehetőségek állnak egy 18 éves előtt a XXI. század reform-Magyarországán? Rodiel, az érettségi alatti firkálás bajnoka olyan tökéletesen fogalmazta meg a Mario-függés egyetlen alternativáját, hogy most is bután mosolygunk tőle és a szőnyeg mintái viccesen csavarodnak ide-oda.

8 komment

Címkék: drog iskola egészségügy érettségi figuratív

Emberpók, agyféreg, és a saját szájából kiugró, pucér fickó táncol a házfalon!

2008.05.28. 01:03 -Szűcs Gyula-

Ha az anarchiajel a firkálás minimálszintje, akkor az utcákat fénykardozó Vuk helyett emberfej-zabáló óriásokkal, és a kézfogásba belezavarodó polipemberekkel telefirkáló Blu a street art professsor emritusa, a graffitiművészet égi és földi helytartója! Az alábbi videó Tim Burton kedvenc stop-motion technikájával készült: a kötélidegekkel, és minimum egy tankerhajónyi festékkel rendelkező utcai graffitis elmeroggyant rajzai a szemünk láttára elevenednek meg. A falból kieső tégla előbb a kerítés mentén végigszambázó egyszemű űrpolippá, utóbb kopasz, pucér fickóvá változik, aki nemcsak kilép a saját gyomrába applikált hűtőszekrényből, de olyan betegesen szürreális utazásra indul Buenos Aires utcáin, aminek láttán még a Monty Python legendásan lilaagyú animációs filmjeiért felelős Terry Gilliam is nyüszítve bújna a sarokba.

 

7 komment

Címkék: halál táplálkozás robot állat színes ember pusztítás épület születés földönkívüli figuratív fantázialény szürrealista pixelvarázs

A hányósok szaporábban nyalnak

2008.05.27. 09:43 szily


Elképesztő dolgokat művelnek a XXI. században szegény magyar irodapatkányokkal. Még Guantanamón is ritkaság a hétórás tréning egy kis szobába zárva. Nem is csoda, ha az oxigénmentesség a kreativitás perverz ösvényeire tereli szegény Cerka-olvasókat. Egyikük például kíbjában egy cigisdobozt forgatott a kezében, aztán egyszer csak hatalmas szexológiai felfedezést tett, amit rögvest materializált is, kollázs formájában. Szép munka volt, együttérzésünk utólag is!



Gondoltam elküldöm ezt a képet, hátha megér egy postot... A környezet adott volt (oxigénmentes mítingszoba, és egy 7órás tréning egy újabb fejlesztői eszközről, amit nekünk a menedzsment szerint használnunk kéne..). És ekkor egy hüvös fuvallat formájában a múzsa csókot nyomott a kolléga képére, és rábéredt...


üdv.:
a cerka hű olvasója
Szerintunk:(5/5)
Szerintetek:(3,2/5)

3 komment

Címkék: szex trágár tréning kollázs

Mit firkál a magyar diák érettségi közben? 3. - A Végső Unalom állapota

2008.05.26. 00:06 szily


Egy bizonyos oxigénszint alatt az ember eljut a Szimbólumok Földjére, ahol a kinyilatkoztatás óriásplakáton történik, a birka tehénhangot ad, isten pedig az út menti porból pislog. Rodiel angolérettségi közben került kívül a mátrixon, előtte azonban bejárta ezt és ezt a stációt.
Szerintunk:(5/5)
Szerintetek:(4,3/5)

2 komment

Címkék: állat iskola ember érettségi betűk szürrealista

A fél kormány és Sólyom is megmutatta a vörös alsógatyáját

2008.05.23. 00:05 szily


Teljesen alaptalan és undorító városi legenda, hogy Tarlós István óbudai polgármester egyik választási győzelmét jóízű Dunába recskázással ünnepelte volna. De Gyenesei István friss önkormányzati miniszter vörös kabalagatyájának fényében (szórt, erotikus) a sztori már nem abstart irreális. A nyomasztó piros gatya, illetve az abból kivillanó feszes somogyi seggfélteke emléke modern firkasorozatra ihlette Andrást, aki cerka helyett klaviatúrát ragadott, de a lényeg ugyanaz: a gyors, ösztönös, grafikus reakció.

(Hajtás után még két pixelfirka látható, érdemes lapozni.)

tovább »
Szerintunk:(5/5)
Szerintetek:(3,6/5)

3 komment

Címkék: politika szex ember tréfa figuratív nempc pixelvarázs

Lelepleződött minden idők legviccesebb kárbejelentőjének titka

2008.05.21. 12:00 szily


Hogyan csikarta meg a kocsit az "idegen kutya"? Ugye emlékeznek a meghaladhatatlanul vicces biztosítási kárbejelentő lapra, ami talán "kamu", de ez mindegy is. Amikor már azt hittük, sosem derül fény a titkára, jött Diana, és mindent megmagyarázott. Köszönjük!
Szerintunk:(5/5)
Szerintetek:(3,6/5)

11 komment

Címkék: képregény állat földönkívüli fantázialény

Miért nem lettem rajzfilmes?

2008.05.21. 00:10 -Szűcs Gyula-



2005-ben volt a Cartoon Network Animáció Generáció pályázata. Az akkor 14 éves unokaöcsém vicces sci-fi rajzfilmmel akart nevezni, és tőlem is kért pár karaktervázlatot. Akkor rajzoltam ezeket az űrlényeket, de a papír végül eltűnt az egyetemi jegyzeteim között. (a telefonszám nem tudom kié, pedig nemrég fel is hívtam próbaképpen)

4 komment

Címkék: média földönkívüli fantázialény

Mit firkál a magyar diák érettségi közben 2. - Örkény István Irakban lelőtt egy békeaktivistát

2008.05.20. 00:08 szily


Mondjuk szívesen lelőnék bárkit, aki azt mondja, pisz, mégis meglepődtem, hogy Rodielnek annyi ideje volt a firkálásra az emelt szintű angol érettségi alatt. Rodiel korábbi érettségi rajzai itt láthatók.
Szerintunk:(5/5)
Szerintetek:(3,9/5)

3 komment

Címkék: politika képregény iskola ember érettségi figuratív

Mit firkál a magyar diák érettségi közben?

2008.05.19. 15:41 szily


Na tuti azt hittétek, hogy olyanok jönnek, mint pina, de nem. Rodiel, akki annyira extrém jó fej, hogy a csaja is Cerkablog-művész, ráadásul a javából, a diszkordiánus tanítások, Homérosz kimondhatatlan című művei és a legszarabb szóviccek hatása alatt alkotott, nem beszélve Örkény Istvánról. Erre varrjatok sztereotip tinigombot! Nyitásnak íme két kép az emelt szintű angolról. Az első annyira szar (=jó) szóviccrajz, hogy egy perc múlva esett csak le, mivégre a számítógép. Hajtás után a másik kép és Rodiel levele.

tovább »
Szerintunk:(5/5)
Szerintetek:(4,4/5)

10 komment

Címkék: állat iskola érettségi szóvicc

Gyenesei István alsógatyában táncol

2008.05.15. 17:12 szily

Pályázat! Pályázat! Olyan príma képet láttunk a netkacsa.hu-n, hogy menten feltámadt bennünk a firkálhatnék. A pletykalap cikke szerint Somogy Megye Lordját, a leendő önkormányzati minisztert az országgyűlési választások éjszakáján fotózták le vérvörös boxeralsóban, esetleg szexköténykében. Fogalmunk sincs, hogy a kép valódi-e, ezért mondjuk, hogy egy Gyeneseinek Látszó Férfi villant a képen fél izmos farpofát. Minket úgyis csak a szituáció érdekel: akit megihlet, rajzoljon/firkáljon/photoshoppoljon belőle olyan firkát, ami megmutatja, mi is történik valójában a képen. A pályaműveket közöljük, a győztes díja, hogy az egekbe dicsérjük, plusz egy féléves Cerkablog-előfizetés. (A nem közszereplők arcát számítógépes grafikai trükkel tettük felismerhetetlenné.)

Szerintunk:(5/5)
Szerintetek:(4,8/5)

21 komment

Címkék: politika szex pályázat trágár szürrealista

A Debreceni Egyetemen saját húsukból falatoznak a diákok

2008.05.15. 12:03 szily


No nem mind, de akinek olyan unalmas órákat kell kibírnia, mint M.-nek, azok néha elcsábulnak, gondolatban feltétlenül. "Módszertani individualizmus" - Hamm egy lábujj indításnak. "Mikroszociológia" - Mehet utána az egész lábfej. "Az egyéni magatartás társadalmi meghatározottsága" - Jó ha marad belőlem valami. Szomorú, egyben csodálatos, hogy soha többé nem fogok egyetemre járni. De ennél is jobb, hogy nem járok a Werk Akadémiára, ugyanis a hajtás után olvasható sajtóanyagot kaptam tőlük. Utána olvasható M. levele is.

tovább »
Szerintunk:(5/5)
Szerintetek:(4,3/5)

4 komment

Címkék: iskola figuratív

Minden idők legviccesebb kárbejelentője

2008.05.14. 10:55 szily



Biztosítóhumor forever. Örök műfaj az igazi vagy hamis, ál- vagy tényleg primkó kárbejelentő lap, aminek a fotóját levélben illik szétküldeni 100 ezer ismerősünknek, lehetőleg 3 megás csatolmányban. Ezt a darabot most rendhagyó módon inkább beposztolom, annyira zseniális, teljesen függetlenül attól, hogy "valódi"-e. Az "idegen kutya" viuzális megfogalmazása Jean Paul Sartre-ot is vonyításra fakasztaná, a szövege meg olyan tökéletesen költői, hogy pólóra kéne nyomtatni, közvetlenül a grafika alá:

Nyílt utcán való parkoláskor idegen kutya össze csikarta a körmével.

Szerintunk:(5/5)
Szerintetek:(4,9/5)

52 komment

Címkék: állat jármű tréfa

Igazából miért utazott a pápa Amerikába?

2008.05.13. 00:04 szily


Az újságfirka persze a hírek mögé lát, igen gyakran úgy, hogy közben belenyúl a gatyájába is. Jozef például egy pillanat alatt átlátta, miért is tartotta olyan érzékien a kezét Benedek a Pedofil Papok hazájában.

19 komment

Címkék: pina szex vallás trágár figuratív nempc újságfirka

Le se fosta a vizsgát

2008.05.08. 09:50 szily


Lesefosomavizsgát. Ezzel a szóval jellemzte mentális állapotát Anna, mármint azt a mentális állapotát, amelyben a fenti, lehengerlően experimentális firkát alkotta. Hiába kellették magukat a papíron bicskaszerű csáprágók, Anna céltudatosan bánt a rétegekkel. Sima firkálgatásnak indult az ügy, zsírkrétával, aztán valahogy kisiklott az egész és a művész a teljes papírfelületet bezsírkrétázta. Ekkor jött az ihletett pillanat: Anna elővett egy kifogyott tollat, majd a hegyével mintákat kezdett karcolni a tektonikus krétazsír-rétegekbe. Fantasztikus textúrát hozott ezzel létre, reménykedve várjuk a további vizuális kísérletezést.
Szerintunk:(5/5)
Szerintetek:(4,2/5)

8 komment

Címkék: dekoratív zsírkréta

Náci vámpírok a BME-poklából

2008.05.07. 13:52 bullshit béla



A Cerkabloggal együtt feltámadt minden idők legperverzebb BME-s képregénye is (korábbi részek itt). A legfrissebb epizódban az implantált péniszű főhősnek a vérkapun (lsd. még pina) keresztül érkező vámpírokat kell legyőznie. Pszichoanalízis-csemege! A legtöbb komplexus egy helyen!
Szerintunk:(5/5)
Szerintetek:(3,4/5)

20 komment

Címkék: képregény szex bme

A Cerkablog visszatér - Szerb-kínai köpőverseny

2008.05.06. 01:04 szily

A firkablogolás önjelölt Lengyel Lászlójaként azt jósolom, hogy ha Csárdáskirálynő valaha küld még nekünk rajzokat, ő lehet a műfaj James Deanbe ojtott Mata Harija. A debütálása ugyanis egyszerűen lenyűgöző. Íme egy szürrealista délszláv nyelvgyakorlat szárazon realista leírása, képekben. A kontinensközi köpőverseny zseniális, Gomba apó pedig fájdalmas mementó. A szerző önértékelésével szemben egyáltalán nem "elborultak", viszont igen szórakoztatóak. PC vörös farokra viszont igazán semmmi szükség.

Ja, ezzel a képpárral és a hajtás után olvasható levéllel a blog történetének leghosszabb leállása után ezennel újraindultunk. A több hetes szünet egy átkozott, ám annál szórakoztatóbb focikönyv szerkesztésének volt köszönhető, ami befejeződött, így a Cerka újra támad. Küldjetek minél több firkát, a blogot inkognitóban olvasó híres és közepesen híres emberek pedig kérjük, hogy diszkrét magánlevélben küldjék el a vállalategyesítési döntések és halálmetálkoncertek közben készített rajzaikat!



Kedves Cerkablog!

Én amúgyis elborult rajzokat szoktam készíteni, de a legelborultabb rajzokat mégis a hétfő reggeli délszláv nyelvgyakorlaton készítem, köszönhetően ezt egy kollégának, aki igen szeret szerepelni, és a legváltozatosabb témákat hoz be a diszkusszióba.

Az első rajzomat az inspirálta, hogy a szereplős kolléga a szerbekről beszélt, akik állítása szerint nagyon sokat köpködnek az utcán, és hogy ez bizonyítja azt, hogy a szerbek nem valódi kultúrnemzet. Egy kolléganőm a szerbek védelmére kelt, aki azt kezdte el bizonygatni, hogy ez nem jelent semmit, hiszen pl. a kínaiak is köpködnek az utcán, és ők nagyon is kultúrnemzet volnának, hiszen több évezredes kultúrmúltra tekintenek vissza.

Ezt illusztrálandó készítettem az első rajzot, amelyen a kínai és a szerb versenyző centiméteres beosztású köpőpályán mérik össze, hogy melyikük is a nagyobb kultúrnemzet. Természetesen a szerb nyer, mert ő sokkal tökösebb, mint a kínai.

A másik rajz tíz perccel az óra vége előtt készült, amikor már nagyon le voltam fáradva ... eddigre már menthetetlenül összekavarodott az agyamban a sok-sok délszláv színezetű kognitív séma és érzékadat, s így született meg a fabulous singing-dancing Pszichedélikus Pravoszláv Gomba Apó (akit bármikor lecsukhatnának _szertartásért_).

Remélem, elég betegnek és egyúttal fantáziadúsnak tartjátok majd őket, hogy berakjátok a blogba.

Üdvözlettel,

a Csárdáskirálynő

PS.: Természetesen sem a szerbekkel, sem a kínaiakkal semmi bajom (még mielőtt valami hülye kitalálná), csak egy picit furcsa a humorom. :P

Szerintunk:(5/5)
Szerintetek:(4,6/5)

7 komment

Címkék: drog iskola ember tréfa figuratív nempc köpés fantázialény

A baltás óriáshörcsög és a szemétparaszt majom találkozása a jegyzetpapíron

2008.05.06. 00:43 -Szűcs Gyula-



Egészen megrázó, hová juthat manapság egy politológushallgató. Azaz hova juthatott pár éve. Hamlet a "fiskálisan gondolkodni, lokálisan cselekedni!"-szlogen hatása alatt a fenti firkát alkotta, majd most magyarázza a bizonyítványt.

Albán vikingrúnás, nekrofil démonai és Ramiz ufókurvákat és USB-s műpinákat kúrogató egyetemistái után nem akarom kiröhögtetni magam újabb politológus-karikatúrákkal, ezért kerestem a firkáim között valami horrorba illőt. Hogy a "szervezett tömegcselekvésekről" miért egy baltát lóbáló, denevérszárnyas óriáshörcsög jutott eszembe, aki Halloween előtt egy héttel skorpiómérgével büntet mindenkit, aki nem gondolkodik globálisan és cselekszik lokálisan, örök rejtély marad. A repkedő banánt üldöző majomra meg csak annyi a mentségem, hogy a Társadalmi mozgalmak óra légkörét nemcsak a mappákra és Converse-csukákra rajzolt békejel, '68 diákmozgalmai, és a Che Guevara póló hatotta át, hanem a California emeletén elpippantott fű is. Ja, a tárgy amúgy Szabó Máté szíve csücske volt (ő ma már ugye ombudsman), aki bringával járt le a balatoni gólyatáborba, és akinél mindig remélhettek egy kegyelemkettest az aktívan sportolók.

Szerintunk:(5/5)
Szerintetek:(3/5)

1 komment

Címkék: politika drog állat halloween iskola fantázialény

Korszerű naplopás: firkálás animgifben

2008.04.17. 09:31 szily



Hát igen, ennek is meg kellett történnie. Itt az első hajszálrepedés, nemsokára talán bizarr kisebbséget alkotnak a cerkával vagy tollal firkálók. Most viszont még direkte vonzónak tűnik az olyan perverzitás, hogy valaki, itt konkrétan Halász, PDA-n csinálja azt, amit a normális ember papíron.

Értekezleten megbújva is lehetsz bátor huszár! (Készült PDA-n, egy animáló doodlerrel)
Üdv: Halász
Szerintunk:(5/5)
Szerintetek:(4,2/5)

8 komment

Címkék: állat digitális ember meeting figuratív

Rossz pályát választasz? Megesz a Bohócpók

2008.04.15. 01:26 szily



Németek mérnöke, a mi Elvis Presleynk, elérkezett abba a csillogó fellépőruhás, tévészétlövős, idősödő rockerkorba, amikor az ember bölcs tanácsokat kezd adni a pályakezdőknek. Németek mérnökének első tanácsa: ha szar melót választasz, szétmarcangol a láthatólag a Kereszténydemokrata Néppárt frakciójához tartozó korcs szörnyeteg. A fekete lyukba szívódó öltönyös balféket kitűzőn kéne forgalmazni. A Rémet nagy selyemzászlón vagy tangabugyi háromszögletű előlapján.

Elnézést az újabb zavarásért, ha gondolják tegyék ki legfrissebb firkálmányomat. Álljon ez elrettentő példaként a fiataloknak, hogy ők ne bohóckodják el a pályaválasztást.

üdv
németek mérnöke
Szerintunk:(5/5)
Szerintetek:(3,8/5)

10 komment

Címkék: halál pusztítás meeting pályaválasztás figuratív fantázialény szürrealista