HTML

cerka

"Mindig is tudtam, hogy a meetingek nem azt a célt szolgálják, ami miatt állítólag összehívják őket, de most már azt is tudom, mi ez a cél: a művészet." K.N. , kubista projektmanager

Friss topikok

Jézus Ferenc értékel

2008.02.18. 13:19 szily

 A miniszterelnök egy szepegő kisfiú és Jézus pap hibridjeként indította milliók által várt évértékelő beszédét.

Szerintunk: (5/5)
Szerintetek: (3,5/5)

3 komment

Címkék: politika gyurcsány évértékelés


Yoda mesternek párkapcsolati problémája van

2008.02.18. 01:12 szily

Ez az "alkotás" egy borzasztóan izgalmas Mesterséges intelligencia előadás eredménye. Nem tudom, mit miért rajzoltam rá, egyszercsak elindult a tollam és ez lett belőle. Mást nem tudok róla írni.

Üdv: Ria

Kedves Ria,

a tudatalatti ilyen nyílt, ugyanakkor szórakoztató kiáradása az, ami miatt megcsináltam ezt a blogot. Az önértékelési zavarokkal küzdő Yoda mester szegény nyilván úgy érzi, hogy amit csinál, arra egy munkásőrből lett alkoholista portás is képes lenne, ezért képtelen kopulálni értelmiségi-gibbon származású feleségével, inkább az LSD-hez fordulnak, sajnos hiába. Ezt a lefelé fordított bot jelzi. No de mit jelent ez a mesterséges intelligencia és a te szempontodból, a birkákról nem is beszélve? Ez úton is kérnénk pszichiáter származású olvasóink segítségét!

Szerintunk: (5/5)
Szerintetek: (4,5/5)

8 komment

Címkék: pina szex iskola ember földönkívüli nonfiguratív figuratív fantázialény

Kádár: Három dolgot csináltam életemben

2008.02.14. 11:29 Tbg

Kádár Jánoshoz vissza-visszatérünk, és nemcsak azért, mert rengeteg politikai vitát kavar a kommentelők között, hanem mert Kádár még mindig köztünk él. Íme, Hamlet kollégánk újabb egyetemi firkája, egy comic strip Kádár egész munkásságáról.


tovább »
Szerintunk: (5/5)
Szerintetek: (4,1/5)

6 komment

Címkék: képregény kádár jános

Milyen lesz a gumiégetés? - évértékelő firkák

2008.02.13. 19:59 Tbg

Egy politkiai újságírónak szinte kötelező egy évértékelő, így Orbán Viktor évértékelőjét is figyelnie kell. És egy two-in-one firkabloggernek szinte kötelező eközben rajzolnia. Pár pillanat a Fidesz-elnök beszédéből:

Gumiégetés lehet a vége:

Észköszörülés:

Így küldi el a kormány a népet:

18 komment

Címkék: politika ember főnök

Kiszipolyoz a főnök? Fordulj analitikushoz!

2008.02.13. 16:21 Tbg



Ezt nemrégiben rajzoltam, keletkezése a következő: épp egy sztorin dolgoztam, amikor valamiért felhívott Tevan Imre főszerkesztő-helyettes, és erőteljesen magyarázni kezdett valamiről, pontosabban munkaügyben osztotta az észt. Nyilván az irányított ember szorongatott érzése szülte meg e remek firkát, hogy Tevan miért porszívó lett, fogalmam sincs, talán mert teljesen le tudja szívni az ember energiáit. Ez a feltevés azért is állhatja meg a helyét, mert miközben velem telefonált - az utcán sétáltatva a nyulát (komoly!) - egy idős nénivel is beszélgetésbe elegyedett, idézem, amit hallottam: "Bocsánat hozzám tetszik beszélni?! .... A temetők meg üresek!"

Na, ennyi, jó munkát, és sok türelmet mindenkinek!
Szerintunk: (5/5)
Szerintetek: (5/5)

8 komment

Címkék: rabszolga főnök porszívó tevan

Az apaság misztériuma firkában

2008.02.09. 08:51 szily

Nagy, de az érintettek számára is nehezen feldolgozható misztérium az apaság. Az ide vezető út egyik fontos aspektusa - a dugás - gyakran megjelenik a firkákon, egy másik, sokkal kevésbé kéjes - az ulrahangos vizsgálat - annál ritkábban. Ádám most megtörte a hallgatás falát.

Tegnap ultrahangos vizsgálaton voltunk a dokinál (32. hét), aminek a végét már a folyosón töltöttem a fiunkkal, mert Ákos (2) kicsit türelmetlenné vált. Kihasználva a kis időt, amig a párom végez bent, megalkottam ezt a kis szösszenetet, ami nem díjnyertes, végletekig leegyszerűsített, de a lényeg talán benne van. Nekem ennyi maradt meg az egész délelőtti műsorból.

ÜDV: Ádám
Szerintunk: (5/5)
Szerintetek: (2,8/5)

1 komment

Címkék: egészségügy ember születés figuratív orvosi váró

Offtopic a javából: Csináljunk együtt focikönyvet!

2008.02.08. 13:11 szily

Egy barátommal ki szeretnénk adni az angol Book of lists-széria szellemesen elnevezett, Football című darabját, amit Stephen Foster fociíró szerkesztett. A könyv - maga a tökéletes vonat-vécé-lustadélután-olvasmány - pont az, amit a sorozatcím igér: vicces/érdekes/meghökkentő focitémájú toplisták. Tudta-e Ön, hogy a legendás kameruni kapust, Thomas N'Konót 2002-ben a pálya szélén tartóztatták le mali rendőrök a Mali elleni meccs előtt, azzal a váddal, hogy rontást küldött a pályára? És hogy az Afrikai Labdarúgó Szövetség ezért egy évre el is tiltotta a válogatott kapusedzőjét? No és az angol játékos, aki szintén egy évet kapott, amiért edzésen banánt dugott a csapattársa fenekébe? A főként brit focisztorikra alapozó könyv magyar verziójába szeretnénk beleszerkeszteni a hazai futballfolklór legjavát,a legkövérebb játékosoktól a legrészegebb edzőkön át a legjobb pályaszéli zsíroskenyerekig. Az angol kiadáshoz hasonlóan itt is az lesz a gyakorlat, hogy a legjobb listatémákat, sztorikat, vagy akár saját toplistákat beküldő focirajongók beválogatott cuccai a saját nevük alatt jelennek meg. Vagyis irány az örökkévalóság!

 

Folytatás az ugrás után.)

2 komment

Címkék: foci offtopic

Sárkány, Jackson és cápa születik az előadáson

2008.02.08. 08:16 szily

A három ku-klux-klános kiváncsi, hogy milyen mély a kút című posztban mutattuk be Ádámot és haverjait, akik a legunalmasabb egyetemi előadások alatt klasszikus szürrealista - mármint a szürrealista mozgalom párizsi társasága által annak idején lelkesen űzött - játékot játszanak. Az egyikük lerajzol valaki krixkraxot, a másik meg kiegészíti valami "értelmessé". A korábbi három munka után íme egy újabb adag a termésükből.

tovább »
Szerintunk: (5/5)
Szerintetek: (2,9/5)

Szólj hozzá!

Címkék: játék ember figuratív fantázialény

Vágó István szexuálisan megbűvöli a diáklányokat

2008.02.08. 00:19 szily

Rorina túl sokat néz tévét és túl sokat jár matekórára. A kettő együttállása ugyanakkor - hiába tűnik első hallásra halálos kombónak - egészen szórakoztató eredményt hozott. Matekfirkája ugyanis tele van lehengerlő képi megoldásokkal. A Michelinbaba-szerű Gáspár-lány, vagy a Ciao Darwin kakaműsorvezetője ott kéne hogy legyen minden művelt magyar család nappalijának falán. A vetélkedős rajz pedig némi magyarázatot ad arra a misztikus jelenségre, hogy az ápolt szakállban cigizgető Vágó István bácsi mivel tesz zsebre több millió tévénézőt, köztük többszázazer fiatal csajt. Hát azzal, hogy a szenyótanáros szívatásai miatt őt is a saját tanáraikkal tekintik egykorúnak. Nézzék csak meg, önkéntelenül is milyen fiatalcsődörösre sikeredett a Pista bácsi. Szinte halljuk, ahogy bársonyos, okos hangján azt mondja: "Rorina, maradj itt óra után, elmesélek egy-két kevésbé ismert tényt a gagauzokról!"

Szerintunk: (5/5)
Szerintetek: (3,3/5)

1 komment

Címkék: média tévé iskola portré ember golyóstoll figuratív fantázialény

Unatkozó iskolás Kellér Dezső nyomában

2008.02.07. 11:57 szily

Egyszer régen egy barátommal színpadi darabot szerettünk volna összerakni klasszikus pesti kabarétréfákból és kuplékból, a századelő aranykorából meg a komcsik alatti mondjuk ezüstkorból válogatva. Közös haverunk mamája révén egyszer csak ott ültünk a Várban, a Széchenyi könyvtár egyik kutatótermében, előttünk egy rakás ládában Kellér Dezső teljes, feldolgozatlan, saját tulajdonú kézirathagyatéka, a komplett forgatókönyvektől a cetlikig és szalvétákig bezárólag. Szó szerint remegő kézzel túrtunk bele a papírkazlakba, aztán nemsokára újra remegett, de most már azért, mert rádöbbentünk: a másfél köbméternyi anyag kábé harmada nem más, mint a Mester aláírása, szalvétán, borítékon, kartonon, géppapíron és újságmargón. A klasszikus firkatéma legfrissebb feldolgozása Csoneeetól érkezett, aki egy "unalmas órán" alkotta, neomaori stílusban, a középen látható alakzat a művész szerint "madár/bagoly - ki tudja?!"
Szerintunk: (5/5)
Szerintetek: (2,7/5)

Szólj hozzá!

Címkék: állat iskola dekoratív rosttoll nonfiguratív figuratív

Beteges trágárkodás: a főszerkesztő lukra fut

2008.02.07. 09:00 szily

Minél mélyebbre túrok a firkahalomba, annál nyilvánvalóbb, hogy az unalom a mocsok melegágya. Nyilván ezért dolgoztatják végkimerülésig a szerzeteseket. Én otthon hagytam a reverendámat, ezért a levegőtlen szerkesztőségi értekezleten az agyam kiszelektálta a fajsúlyos mondanivalót - már ha volt ilyen egyáltalán - és maradtak a töltelékszavak és szóvirágok, aztán hopp, egy funkciótlan főszerkesztői tiráda közben megrándult a kezem. Hogy azért ne merüljünk el a fejünk búbjáig a mocsokban, hajtás után egy állatkákat felvonultató firkát tettem be:

tovább »
Szerintunk: (5/5)
Szerintetek: (4,3/5)

13 komment

Címkék: média index internet pina szex halál állat trágár portré ember pusztítás meeting földönkívüli rosttoll figuratív nempc fantázialény

Gyurcsány Ferenc bulvárerekcióval küszködik

2008.02.07. 01:20 szily

Az értekezletek agysorvasztó légköre elképesztő táptalaja a funciótlan trágárkodásnak. Komolyan, egy futball-lelátó sokkal kevesebbet hoz ki az emberből, mint egypár óra helyben ülés. A mádi borszálló levegőtlen szobájában elég volt azt hallanom, hogy "polbulvár", és máris ott ágaskodott a papíron a Legfőbb Reformer reformpénisze.

Szerintunk: (5/5)
Szerintetek: (3,4/5)

7 komment

Címkék: index internet szex trágár ember meeting rosttoll figuratív nempc

Kurvára emberekből építkezik az Index

2008.02.06. 14:13 szily

A tavalyi, többnapos céges összetartás közben röppent ki Uj főszerkesztő száján a címben is idézett pompás mondat. Éppen abban a fázisban zsibbadtam, amikor az ember az oxigénhiányból kifolyólag márképtelen az absztrakcióra, és mindent szó szerint vesz. A jobb alsó sarokban legendás boroskóla-rajongó programozó wizardunkat abúzálja a plüssmaci.
Szerintunk: (5/5)
Szerintetek: (3,8/5)

7 komment

Címkék: média internet szex állat trágár ember épület meeting rosttoll figuratív nempc fantázialény

Amikor a tudatalatti hurka formájában árad ki

2008.02.06. 10:18 szily

Hieronymus Bosch, menekülj, Salvador Dali, szégyelld magad. Az igazi, kontrollálatlan, mélyből feltörő firka olyan dolgokat hoz a felszínre, hogy a szalonszürrealisták emellett elbújhatnak. Vegyük például Ping-wint, és a transzatlanti hurkábelt fektető sárga tengeralattjárót. Elképesztően erős, felkavaró, racionális elemzés alá nem vethető motívum. Elmosódik a határ szó és kép között, bebizonyosodik, hogy a munkahelyi tréning a XXI. század leglális LSD-je. A szívét projektáló maci már könnyebben megfejthető, a csigáról álmodó csiga egyszerű, de szép, a pipa Magritte-ot idézi, mi meg boldogok vagyunk.
Szerintunk: (5/5)
Szerintetek: (3,9/5)

6 komment

Címkék: halál drog állat ember pusztítás továbbképzés betűk golyóstoll figuratív fantázialény

György Péter-pólót adunk ajándékba!

2008.02.05. 16:38 Tbg

Bede Kínáról írt cikke valami érthetetlen okból megrengette a világsajtót és magát György Pétert is. Az öreg matávos ennek apropóján újfent elmondta véleményét az Indexről, jót nevettünk rajta. Pl. azon, hogy "az Index semmi más egyébként csak egy médiahack".




tovább »
Szerintunk: (5/5)
Szerintetek: (3,7/5)

46 komment

Címkék: index györgy péter eddie

A költség-haszon-elemzés az irodapatkányok temploma

2008.02.05. 10:06 szily

A jeges unalom meglepően gyakran kihozza az építészt az ilyesmire amúgy egyáltalán nem hajlamos firkálókból is. Kristóf egy regionális fejlesztési ügynökségen dolgozó kollégája alkotta a fenti kegyhelyet egy "Cost Benefit Analysis képzésen". Kristóf szerint a kompozíció "némileg gyermeteg, kissé klerikális". Naná, kiemelendő ugyanakkor hogy a templom sítlusában milyen merészen vegyül a római ókeresztény bazilika a neoreneszánsz palotával. Szörnyű továbbképzés lehetett, részvétünk.
Szerintunk: (5/5)
Szerintetek: (3,9/5)

Szólj hozzá!

Címkék: épület továbbképzés figuratív

A nagy BME-s orgia - Minden idők legtrágárabb képregénye a Cerkán, 18 éven felülieknek

2008.02.05. 01:22 szily

Vannak pillanatok, amikor az ember jobban teszi, ha egyszerűen a földig borul egy Nagyobb Erő előtt. Most ezt teszem. A műegyetemi primkóhumor kritkátlan rajongójaként Ramiz levelét olvasva, majd az előadáson született képregényén hahotázva úgy éreztem magam, mint aki egy ismeretlen Csontváryt talált, a Mester jegyzeteinek társaságában. Csak ez sokkal viccesebb. Íme a gusztustalan, így annál szórakoztatóbb televény, amiből például a Belga is kinőtt, persze szellemi értelemben. Mi csak szeretnénk ilyen végtelenül. elragadóan primkók lenni, Ramiznak sikerült. Könnyes szemmel és remegő cerkával köszönjük olvasónknak a Tökéletes Műalkotást! A végszó pedig nem lehet más: Mi a kurvaélet? Ezek nindzsák?
Szerintunk: (5/5)
Szerintetek: (3,5/5)

29 komment

Címkék: pina képregény szex halál trágár bme iskola ember pusztítás jármű űrhajó földönkívüli figuratív nempc

Baltával verd szét a szemét iskolát!

2008.02.04. 09:50 szily

A szerzőnél, Stöckinél tömörebben én sem tudnám megfogalmazni ezt a sulibrutál stílusban készült, a Tini nindzsa teknőcök-hatást nehezen tagadó firkát:

Idő: 1995 körül Helyszín: Kandó Kálmán Műszaki Főiskola (amikor még nem a BMF része volt) A tantárgy neve: Problémaosztályozás és algoritmusok (de mindenki csak POA-nak hivta, hányásszerű hangot imitálva ismételgettük ezt a karaktersort) Anyaga: papír, tinta

 

Szerintunk: (5/5)
Szerintetek: (3,1/5)

4 komment

Címkék: iskola pusztítás figuratív fantázialény

Testépítés értelezlet közben, Orbán Viktorékkal

2008.02.04. 00:23 szily

Stratégiai mítinget tartott tavaly az Index szerkesztői gárdája Mádon, Tokaj-Hegyalján. A kis borhotelben a mi stábunkon kívül nem lakott senki, de a második nap ebédre lemenet azt láttuk, hogy a mi hosszú asztalunk mellett még egy meg van terítve. A jókedvűen falatozó társaság tagjai közelebbről vizsgálva Orbán Viktornak, a feleségének, és a borügyek miatt legendás Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. prominenseinek bizonyultak. Igazán vicces volt, ahogy a két társaság az egyébként töküres étkező szomszédos asztalainál megpróbált úgy tenni, mintha nem venné észre egymást. Nekünk azért kevésbé sikerült, Orbán Viktor legalábbis nem röhögcsélt pornólapvásárlásra készülő gimis fiú módjára. A jelenet hatása alatt rajzoltam a fentieket az ebéd után, amikor a tech-tudomány rovat fejlesztésének lehetőségeiről referált Dávid, a rovatvezető.
Szerintunk: (5/5)
Szerintetek: (3,7/5)

1 komment

Címkék: média internet meeting tréfa betűk rosttoll figuratív fantázialény

A Cerka eddigi legbüntetőbb szóvicce

2008.02.04. 00:12 szily



Elképesztő, hogy az igazi szóviccesek agya MINDIG arra srófra jár, akkor is, ha éppen firkálnak. Stöcki, a műfaj háromkeresztes veteránja a lapindító értekeleten már baromi unta, hogy tíz perce a várható áramszünetről van szó. Arca egy finn számszeríjász kifejezéstelenségével meredt az oxigénszegény légtérbe, de a keze mozogni kezdett...
Szerintunk: (5/5)
Szerintetek: (3,4/5)

6 komment

Címkék: internet informatika ember meeting figuratív

Mikulásból csak egy van, Hegylakó!

2008.02.02. 11:32 Tbg

Pelenkázás közben lehet firkálni? Ez a kérdés nemcsak Szily Bestseller Lászlót foglalkoztatja úgy látszik, hanem DuDét is, aki ezt a remeket még karácsony táján firkantotta papírra.


tovább »
Szerintunk: (5/5)
Szerintetek: (4,7/5)

6 komment

Címkék: mikulás figuratív hegylakó

Rajzvideó a Cerkán: Utálom a munkahelyem!

2008.02.02. 08:36 Tbg



Történelmi pillanathoz, útelágazódáshoz érkeztünk, kedves barátaim! Bemutatjuk a Cerka blog első időugrásos (time-laps) videóját, ami egyben egy lírai önvallomást arról, milyen is egy call centerben dolgozni, annak a fickónak a bőrében életvitelszerűen tartózkodni, akinek konkrétan az a dolga, hogy egész álló nap velünk spamkedjen. Mártonnak még annyiban szerencséje van, hogy csak alkalomadtán kényszerül erre.
Alkalomadtán egy telefonközpontban szoktam dolgozni, ahol az a dolgom,
hogy hívogassam az embereket megállás nélkül. Tárcsáz - kicsöng,
kicsöng, kicsöng, nemveszik fel - újra tárcsáz - kicsöng, kicsöng,
kicsöng, nemveszik fel - újra tárcsáz, kicsöng, kicsöng, kicsöng,
felveszik, lecsapják. Szóval jó meló. Hogy ne unatkozzak én is
firkálni szoktam, leginkább olyankor amikor azt várom, hogy
felvegyék...
Az alábbi két videó úgy készült, hogy egy fényképezőgépet rögzítettem
a jegyzeteim fölé és hívásonként készítettem egy fotót a rajz épp
aktuális állapotáról.

2 komment

Nem irigyeljük Áder János portréfestőjét, de megtaláltuk

2008.02.01. 18:22 Tbg

Minden tiszteletem Pityeszé, aki nemcsak hogy képes volt végigülni egy "Irányítástechnika 1." c. órát a műszaki egyetemen, de eközben portrét rajzolt a tanárról Tarnai Gézáról. Remekmű, csontomig hatol az unalom, ha ránézek. Pityesz, te lehetnél az első, aki úgy készít portrét Áder Csornai Charles Bronson Jánosról, hogy közben nem fordul le a székről. A művészről bővebben itt.
Szerintunk: (5/5)
Szerintetek: (3,4/5)

4 komment · 1 trackback

Címkék: áder jános bme

+10 pont: Az igazgató mellett firkált a mítingen

2008.02.01. 15:45 Tbg



Vannak, ugye, a szobaművészek, akik magányosan, esztétizálva alkotnak, és vannak, akik az életveszélyt is bevállalják, hogy kifejezzék magukat. Ez utóbbi csoportba tartozik a polgárháborúkat fényképező Robert Capa és visszatérő szerzőnk, Németek Mérnöke is, aki most sem volt rest felettese mellett gyakorolni valódi hivatását - ráadásul állva! NM most nem alkalmaz annyi állatot, mint előző munkájában, de legalább a zsiráf jó nagy.
tovább »
Szerintunk: (5/5)
Szerintetek: (4,3/5)

4 komment

Gátlástalan önreklám - Dedikálás a Mamutban szombaton

2008.02.01. 10:55 szily

Lehet-e cigányfúróval taknyot bányászni? Képes leszek-e valaha újságolvasás közben, egy kézzel pelenkát cserélni? Mi a leghatékonyabb fegyver az ízléstelen hajas babákkal támadó nagynénik ellen? Mit lehet mondani, ha manócska alakban szamócalekvárt öntöttek a billentyűzetemre? Igaz-e, hogy a takonyszívás debillé tesz? És egyáltalán: fogok-e még szexelni valaha? Életbevágó kérdések, amelyekre soha, senki nem válaszol szegény leendő vagy fiatal apának. Szily Lászlót kivéve, aki megint megpróbálta a Kitolás 2 – Kisgyerekkalauz fiatal apáknak egytől ötéves korig című könyvével. Nemcsak a szöveg, a firkák is a Cerkablog szerzőjének művei. Szombaton délután ötkor a Mammut Libriben személyesen is rákérdezhetsz, Szily László ugyanis ekkor dedikálja a két kötetet, vagy bármi mást, amit elé tesznek. Szombaton ötkor szinte minden kiderül a végbélkúpról, ne hagyd ki!

2 komment

Címkék: szolgálati közlemény

süti beállítások módosítása